Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eredeti cím: Kaleido Star
Cím japán írásjelekkel: ???????
Sorozat hossza: 51 rész
Megjelenés éve: 2003
Rendező: Junichi Sato
Zeneszerző: Mina Kubota
Stúdió: Gonzo
Műfaj: Romantikus, Fantasy, Vígjáték, Dráma
Korhatár: nincs

A Történet...

A történet egy 16 éves Sora Naegino nevű lányról szól, aki azért utazik el szülőföldjéről, hogy megvalósítsa az álmait, hogy ő legyen a Kaleido Színpad igazi sztárja. Már gyerekkor óta a társulathoz akart tartozni. A válogatásról azonban elkésik, és az ő jóvoltából meg is sérül egy szereplő. Kalos viszont esélyt ad a lánynak a bizonyításra, hogy kis nyusziként megmutathassa tudását, de elég bénán szerepel. Ezért Layla elüldözi őt, azonban Kalos visszahívja őt, mert sejtette, az emberek csak azért fognak eljönni, hogy őt láthassák. Először mindenki mérges rá, hogy így került be, sőt még 1 darabban is szerepelt. Az aranyfőnix végrehajtása után, lassan mindenki elfogadta, s két legjobb barátnőt is szerez Mia és Anna személyébe.  Majd főszerepet kapott a Kis hableányban is. Aztán Layla partnereként szerepel az 1001 éjszaka című előadásban, ami nagy sikert arat.  Layla vetélytársat lát majd Sorában. Yuri majdnem tönkretette a színpadot, hisz ő is létrehozott egy társulatot, és szinte az összes artistát odacsábította magához. Mikor már csak 10-en maradtak, Mia egy nagyszerű ötlettel ált elő, mindenki azt adja elő amihez a legjobban értett, ezért kapta a darab a Szabadság nevet. A nézőknek nagyon tetszett az előadás, egyre többen jöttek, viszont ezt Yuri nem nézte jó szemmel és kitúrta Kalost az igazgatói székből, és ő vette át. Felcsillant egy remény miként lehetne visszaszerezni a színpadot, ha Sora és Layla bemutatják a legendás manővert. A felkészülés nagyon kemény volt, Layla képzett artistaként még csak csak bírta, de Sora majdnem feladja. Layla a fogyókúrába kezdett, hogy nagyjából egyenlő legyen Sorával a súlya, s emiatt megsérült a válla az edzés során. Nagyon súlyos volt a sérülése Laylanak, és tudta milyen következménnyel járhat, ha végrehajtja az ugrást de nem érdekelte. És így lett, az ugrást Sorával tökéletesen megcsinálták, viszont ez Layla karrierjébe került. Layla Sorára bízta azt a feladatot, hogy ő legyen a Kaleido Színpad új Sztárja. Layla távozása után megjelent egy May nevű lány, aki mindenáron le akarta győzni Sorát, mert úgy hitte, hogy Sora miatt vonult vissza Layla. Még egy valaki csatlakozott a színpadhoz, Leon Oswald, és a két lány harca elkezdődött, vajon ki lesz Leon partnere, akit ő is elfogad? Majd megtudjátok, ha megnézitek az animét.

Szereplők:

Név:Manami

Magasság:166 cm

Hajszín:Fekete

Szemszín:Barnás

Származás:Japán

Hobbi:Hajvágás 

Álma:Fodrász lenni.

Története:Sora osztálytársa és barátnője.Egyszer meglátogatja Sorat,és ráébreszti őt,mi az álma, és szíve vágya ezért Manami hálás neki.Mikor Sora úgy határozott,hogy nem megy vissza többé a Színpadhoz,Manami felnyította a szemét hogy Sora mit is akar,vissza tértíti őt az útjára.

Név:Dr.Kate

Magasság:165 cm

Hajszín:Vörös

Szemszín:Kék

Származás:Amerika

Hobbi:Jerryvel sétálni,és segíteni az embereken.

Célja:Meggyógyítani az embereket.

Történet: A Kaleido Színpad orvosa. Sora apukáját is kezelte. Jóban van Sorával, és próbál is neki segíteni, ha tud. Jerryvel kiskoruk óra ismerik egymást, és nagyon jóban vannak, és Jerry 30. szülinapján meg is kéri Kate kezét. Amúgy egy nagyon kedves, aranyos, figyelmes, segítőkész lány.

Név:Jerry,avagy a rendőr bácsi

Kor: 30 körül

Magasság: 2 m

Hajszín: kopasz

Szemszín: barna

Bőrszín: barna

Hobby: Sora fellépésein drukkolni.

Vércsoport:?

Álma: 30 évesen megkérni szerelme kezét, vagyis Dr. Kate kezét.

Története: Már az első részben szerepel. Sora elsőszámú rajongója, és segít a lányoknak ha kell. Viszont egyszer neki van szüksége segítségére, amikor meg akarta kérni Dr. Kate kezét. Nagyon félt, hogy visszautasítja őt, de szerencsére végül nem így lett. Igazán mókás szereplő, segítőkész, és jószívű.

 
Név: Fool, vagyis a színpad szelleme
Magasság: 30 cm
Hajszín: Hosszú, szőkés zöldes
Szemszín: Barna
Kor: Ismeretlen
Származás: Franciaország
Foglalkozás: A színpad szelleme
Hobby: Idegesíteni Sorát, leselkedni, jósolni
Vércsoport:?
Nevének jelentése: bolond/udvari bohóc (angol)
Célja: Sorát és a kiválasztottak útját egyengetni.

Története: Ő a színpad szellem, és csak a kiválasztottak láthatják, úgy mint Sora és később Rosetta. Mikor Sora először meglátta nem hitt a szemének, azt hitte, csak képzelődik, de később ráébredt, hogy mégsem?A jóslásai mindig bejönnek, igaz jóslatai bejönnek, de gyakran nem pozitív dolgokat vetítenek előre. Vannak bizonyos dolgai?Sora vagy más lányok meglesése zuhanyzás alatt, meg ilyesmik. De Sora már kiismerte őt, és a fantom meg is kapja a magáét, ha valami rosszaságon töri az orrát.

 

Név: Leon Oswald
Kor: 18 év
Magasság:178 cm
Hajszín: szürke
Szemszín: szürke
Származás: Franciaország
Hobby:?
Vércsoport: ?
Célja: Teljesíteni a húgának tett ígéretét. Elpusztítani akik hasonlítanak a húgára, de ezzel felfog hagyni.
 

Története: Leon a 2. évad elején (29. rész) kerül a színpadhoz. Úgy is nevezik, hogy a halálisten, mert sok partnerét tönkretette már. Hideg, nagyon zárkózott, nem érdekli senkinek sem a véleménye, egy maximalista ember.  S mikor meghalt a húga, számára megállt az idő. Vajon mikor indul újra? Szívből utálja Yurit, mert őt hibáztatja a kishúga haláláért. Az előadásai alatt semmiféle kapcsolatot nem teremt a közönséggel. A hatalmas egója van, emellett a modora sem éppen a legkedvesebb. De ő is észrevesz valamit Sorában, és először meg akarja törni őt, de ez nem sikerül neki, és végül elismeri partnerének. Kis testvérét látja Sorában. Vajon teljesítheti a húgának tett ígéretét? Majd kiderül?

 

 
Név: May Wong
Kor: 16 év
Magasság: 165 cm
Hajszín: kékesfekete
Szemszín: kék
Hobby: korcsolyázás
Vércsoportja:
Származás: Amerika
Nevének jelentése: galagonya /május/szabad (angol)
Célja: Laylaval együtt szerepelni, később Sora legyőzése.
 

Története: Hát ez a lány bonyolult eset. Magát tartja a második Layla Hamiltonnak. Sorát nem szereti, mert azt hiszi hogy Layla az ő hibájából hagyta ott a színpadot és mert Leont le akarja nyűgözni és azt szeretné ha elismerné őt partnerének, s mindenáron  mindig megakar Sorával mérkőzni, és legyőzni.  Vajon javul a viszonyuk? Nagyon nagy szája van, igaz nagyon tehetséges, egoista, és néha nagyon bunkó tud lenni. Viszont ő is hasonló küzdő mint Sora. A Fantomot viszont nem láthatja meg, hisz csak az láthatja akiben minden megvan ahhoz, hogy igazi sztár legyen.

 

 

Név: Rosetta Passel
Kor: 15év
Magasság: 157cm
Hajszín: barna
Szemszín: kék
Származás: Belgium
Vércsoportja:?
Hobby: Diaboló edzés, később a trapézon edzeni.
Célja: Eleinte Diabolóval mindent elérni, később artista szeretne lenni.
 

Története: Rosetta a világ legfiatalabb diaboló világbajnoka, 7 évesen szerezte meg első címét, és azóta már 4-szer megvédte. Mikor először a Kaleido Színpadhoz került, rideg volt, és úgy mozgott mint egy gép, arra törekedett, hogy mindig hibátlanul adja elő a számát, viszont ez a közönségnek nem tetszett, ezért csak egy feltétellel maradhatott a színpadnál együtt kellett fellépnie Sorával, aki ugye még életében nem diabolóznia. Az előadásuk nagyon jól sikerült, és Rosetta újra tudta élvezni a játékot. Nagyon jó barátnők lesznek Sorával. Új álma, artista legyen, és mindent elkövet ennek érdekében, és a sorozat végén megfogja látni a Fantomot, és az OVA részben is.

 

 

 

Név: Jonathan
Szemszín: sötétszürke
Bőrszín: világosszürke
Kor: Pár hónapos lehet
Hobby: Marionnal és Sorával játszani, úszás, labdázás
Születési helye: Az óceán
 

Története: A hatodik részben botlik bele Sora a tengerparton, s Sorának nincs szíve őt elengedni. Ezért dolgozni kezd, de ezt nem sokáig bírja, ezért Anna és Mia segítenek neki. De végül Marion fogadja be, és így ott maradhatott. Kalos építetett neki egy medencét. Marion mintha értené mit mond Johnatan, emellett Johhny kiváló szimattal rendelkezik.

 

 

 

 

 

http://nd.blog.cz/k/kagome-sango.blog.cz/obrazky/17112607.jpg

http://i92.photobucket.com/albums/l14/beautifulirma/SoraNaegino.jpg

Név:Sora Naegino              

Kor:16 éves

Hajszín:vöröses lila

Szemszín:Barna

Születési hely:Japán

Nem:Nő

Magasság160 cm

Súly:45 kg

Hobbi:Intenziv edzés

Horoszkop:Nyilas

Szülestés nap:December 11.

 A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.kaleidofanfictionok.gportal.hu/portal/kaleidofanfictionok/image/gallery/1164224158.jpg?.

 http://i15.tinypic.com/7ynqg0g.jpg

Név:Layla Hamilton

Kor:17éves

Hajszín:Szőke

Súly:50 kg

Szemszín:Kék

Anyja neve:Rola Layla

http://nd.blog.cz/b/beldaran.blog.cz/obrazky/2261943.jpg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.kaleidofanfictionok.gportal.hu/portal/kaleidofanfictionok/image/gallery/1164531714.jpg?.

Név:Kalos Eido

Kor:30 éves

Hajszín:Barna

Szemszín:sztem barna

Születési hely:Amerika

Nem:Férfi

Súly:70 kg

Magasság:180 cm

http://www.animeft.gportal.hu/portal/animeft/image/news/Fantom.jpg

http://www.kaleidofanfictionok.gportal.hu/portal/kaleidofanfictionok/image/fantom7.jpg

Név:Fantom/Fool/

Kor:??? Kb.lehet úgy 40

Hajszín:Zöld

Szemszín:Barna

Születési hely:Franciország

Nem:Férfi

Magasság:30 cm(XD)

http://laressaforever.zip.net/images/sarah.jpg

http://th89.photobucket.com/albums/k219/Kagome4you/Kaleido%20Star/th_56.jpg

Név:Sarah Dupont

Kor:28 éves

Hajszín:Szőke

Szemszín:Arany

Nem:Nő

Születési hely:U.S.A.

Magasság:172 cm

 http://st.blog.cz/k/kalips.blog.cz/obrazky/13783774.jpg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.szupik.gportal.hu/portal/szupik/image/news/leonkep.jpg?.

Név:Leon Oswald

Kor:18

Hajszín:Ezüst

Szemszín:kék és lila közt

Nem:Férfi

Súly:70 kg

Születési hely:Franciország

Magasság:180 cm

http://www.animeserials.wz.cz/roseta4.jpg

http://gportal.hu/portal/kaleidostar/image/gallery/1152204404.jpg

Név:Rosetta Passel

Kor:15 éves

Hajszín:Vörös

Szemszín:világos kék

Születési hely:Európa

Nem:Nő

Magasság:155 cm

http://i110.photobucket.com/albums/n102/Corina_Minto/kaleido%20star/miaguillem.jpg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.szupik.gportal.hu/portal/szupik/image/news/miakep.jpg?.

Név:Mia Guillen

Kor 16 éves

Hajszín:Vörös, narancs

Szemszín:Kék

Születési hely: U.S.A.

Nem:Nő

Magasság:165 cm

Súly:48 kg

http://www.redejovem.net/blog/kaleidostar/media/th_anna_smile.jpg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.kaleidofanfictionok.gportal.hu/portal/kaleidofanfictionok/image/gallery/1164311198.jpg?.

Név:Anna Heart

Kor:16 éves

Hajszín:Lila

Szemszín:Barna

Születési hely: U.S.A.

Nem:Nő

Magasság:170 cm

Súly:50 kg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/b/b5/Yuri_Killian.jpg/150px-Yuri_Killian.jpg

http://www.absoluteanime.com/kaleido_star/yuri.jpg

Név:Yuri Killian                

Kor:18 éves

Hajszín:Szőke

Szemszín:Szürkés kék

Születési hely:U.S.A.

Nem:Férfi

Magasság:178 cm

Súly:60 kg

http://oblogdarosetta.weblogger.terra.com.br/img/ken.jpg

http://www.animefringe.com/magazine/2004/07/feature/kaleido09.jpg

Név:Ken Robbins                       

Kor:17 éves

Hajszín:Szőkésbarna

Szemszín:Világoskék

Születési hely:U.S.A.

Nem:Férfi

Magasság:175 cm

Súly:55 kg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://sztars.gportal.hu/portal/sztars/image/gallery/1152124834.jpg?.

http://gportal.hu/portal/zoey-sora/image/gallery/1174226749.jpg

Név:May Wong                

Kor:16 éves

Hajszín:Fekete

Szemszín:Sötétkék

Születési hely:Kína

Nem:Nő

Magasság:164 cm

Súly:45 kg

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://sztars.gportal.hu/portal/sztars/image/gallery/1152125502.gif?.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.szupik.gportal.hu/portal/szupik/image/news/colos.jpg?.
Név:Marion       
 

Kor:10 éves

Hajszín:Szőke

Szemszín:Barna

Születési hely:U.S.A.

Anyja neve:Cyntia Begihn

 

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.szupik.gportal.hu/portal/szupik/image/news/makkoli.jpg?.

Név:Makkoli           

Kor:18 éves

Hajszín:Szökésbarna

Szemszín:Szürkéskék

Születési hely:U.S.A.

(Makkoli,Layla kisasszony  cselédje)

 

 

http://www2.shrani.si/files/472d1592670.jpg

 

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: ?http://www.fuan.eoldal.hu/archiv/iobrazek/31?.

Név:Shopie Oswald

Kor:14 éves

Hajszín:Fehér

Szemszín:Szürkés

Születési hely:Franciaország

Magasság:Kb.annyi mint Sora

Testvér:Leon Oswald

Balesete:A cirkusz fesztivál előtt 14 évesen meghalt.Egy autó gázolta el.Elennéle kezdte el tanulni az Angyalok táncát.

 


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

reka1315@hotmail.com

(Réka, 2010.07.31 16:33)

jo az oldal